Sajtótájékoztató a DK-MSZP együttműködésről a Zala 1. Választókerületben (+Videó)

A Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt helyi vezetői 2018. január 17-én sajtótájékoztatón jelentették be a két párt helyi együttműködését.

sajtaj_dk_mszp_zeg_2018-01-17

Nagy Zoltán (DK) megyei képviselő, Keresztes Csaba (DK) választókerületi elnök, Góra Balázs (MSZP) országgyűlési képviselőjelölt és Kiss Ferenc (MSZP) választókerületi szövetség vezető a zalaegerszegi sajtótájékoztatón

A Demokratikus Koalíció párton belül körülbelül egy éve kiválasztotta mind a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét. Azonban régóta következetesen azt mondjuk, hogy az egy az egy ellen politikáját kell megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy minden egyéni országgyűlési választókerületben egy demokratikus ellenzéki jelöltnek kell indulnia a Fideszes jelölttel szemben.
Ezért is örülünk annak, hogy még karácsony előtt sikerült megállapodni a Magyar Szocialista Párttal a koordinált indulásról. Ez azt jelenti, hogy nem állítunk egymással szemben jelölteket egyik választókerületben sem. Bővebben…

Reklámok

“Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt” – sajtótájékoztató

2017. november 10.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke múlt héten jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezdünk annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

Fontos hangsúlyozni, hogy állampolgárságától senkit nem akarunk megfosztani, de azt szeretnénk, hogy ne Sydneyből vagy Székelyudvarhelyről, hanem Budapestről, Nyíregyházáról, vagy éppen a Zalaegerszegről döntsünk arról, hogy milyen legyen a magyar oktatás és egészségügy vagy éppen a nyugdíjrendszer. Bővebben…

Utcafórum Földi Judittal – Orbán vagy Európa?

orbanvagyeuropa
A Demokratikus Koalíció “Orbán vagy Európa” címmel indított kampányt még szeptemberben.

Zalaegerszegen és Zalalövőn tartottunk eddig kitelepüléseket és tervezzük a további időpontokat, helyszíneket is.

Időpont és helyszínváltozás!

Zalaegerszegi kampányunk következő rendezvényeként Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja látogat városunkba2017. október 21-en, szombaton 9 órakor a piacon várjuk az érdeklődőket, egy kis beszélgetésre.

(Az eredeti időpontban, október 18-án, szerdán 15:30-tól kitelepülést tartunk Keresztes Csaba választókerületi elnök részvételével a Dísz téren!)

 

Juci_utcaforum_Zeg_2017-10-21_A4

Újra lezárva a Kossuth utca – DK sajtótájékoztató

IMG_20161029_140612.jpg

Keresztes Csaba választókerületi elnök nyilatkozik a Zalai Hírlap, valamint az RTL Klub munkatársainak

Egy éven belül harmadszor javítják a Kossuth Lajos utca burkolatát. Tavaly novemberben több hétig folytak a munkálatok, idén januárban ismételten javításra került a posta előtti útszakasz, most október végén szintén nem használhatják az autósok ezt a szakaszt.

Januárban nyílt levélben fordultunk Balaicz Zoltán polgármesterhez. A műszaki osztálytól kapott válaszból kiderül:

A város főutcájának átépítése 2006-ban kezdődött a Széchenyi térrel.

A választott technológia a „csillapított forgalmú” Kossuth utca forgalmi terhelésére készült, mely a jelentős gépjárműforgalom lebonyolítására nem alkalmas. (csak 20 km/h sebességkorlátozás és legfeljebb 150 egységjármű/óra forgalom mellett csak az autóbuszok, taxik és behajtási engedéllyel rendelkező egyéb gépjárművek hajthatnak be az útszakaszra).

A Kossuth utca mai forgalma: kb. napi 3000 egységjármű, melyből kb. napi 215 db autóbusz). Bővebben…

Sajtóközlemény a polgármesternek írt levelünkről

14882409_1125716094132915_6588646507075088156_o

Nagy Zoltán DK-s megyei képviselő nyilatkozik az ATV-nek

Október 26-án, szerdán este a Demokratikus Koalíció Zalaegerszegen gyertyagyújtással emlékezett a bőnyi rendőrgyilkosság áldozatára a Zala Megyei Rendőr- főkapitányság épülete előtt. Részvétünket fejezzük ki az áldozat családja, valamint a Rendőrség számára. (https://dkzalaegerszeg.com/2016/10/26/dk-fohajtas-a-zala-megyei-rendor-fokapitanysag-elott/)

Bizonyossá vált, hogy a központi gyűlöletkeltés, melyet Orbán Viktor és kormánya közpénzből finanszíroz egyre sikeresebb. A tettlegességig fajuló indulatokat a legfeljebb a miniszterelnök testőrségének tekinthető TEK nem tudja megfékezni.

Nagy Zoltán, a Zala Megyei Közgyűlés képviselője és Keresztes Csaba Zalaegerszeg MJV Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának tagja, a DK Zala Megye 1. Választókerületi Szervezetének elnöke október 27-én levélben szólította fel Zalaegerszeg polgármesterét, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a rendőr- főkapitányság épülete előtt álló árpádsávos zászló eltávolítására. A levelet a Polgármesteri Hivatal portáján adtuk le, polgármester úrnak címezve. Bővebben…

Sajtótájékoztató – sajtóvisszhang

Az októberi, kormány által kezdeményezett népszavazásról szeptember 6-án tartottunk sajtótájékoztatót, melyről a Zalai Hírlap, a Zalaegerszeg újság és a Zalaegerszegi Televízió számolt be.

A Zalai Hírlap cikke az alábbi linken olvasható:
http://zaol.hu/zalaegerszeg/dk-allaspont-a-nepszavazasrol-1787655

A Zalaegerszegi Televízió Híradójának beszámolója itt található:

A Zalaegerszeg újság cikke:
20160917_123511

DK sajtótájékoztató az álnépszavazásról

14184408_1086059534817917_6740878583730518597_n

2016. szeptember 6-án Keresztes Csaba választókerületi elnök sajtótájékoztatót tartott az október 2-ai álnépszavazásról.

14241664_1785951724996049_934158446914192616_o

Keresztes Csaba, választókerületi elnök

Tisztelettel Köszönöm Önöket!

2016. október 2-án népszavazást tartanak Magyarországon Orbán Viktor kezdeményezésére. A javaslattevő személyéhez is méltón ez lesz Magyarország leghazugabb népszavazásra, melyen már a kérdés is álságos és hazug.

Az álnépszavazás nem a menekült kérdésről szól. A kormány, 2010-es megalakulása óta kormányzás helyett az ellenségképek gyártásával foglalkozik, kihasználva és milliárdos kampányokkal erősítve az országban tapasztalható idegengyűlöletet és tájékozatlanságot.

A kvótareferendummal Orbán Viktor előkészítené az ország kivezetését az Európai Unióból. Orbán egyféleképpen tudna eleget tenni egy esetleges érvényes népszavazás eredményének: ha kiléptetné Magyarországot az EU-ból. Épp ezért mondjuk, hogy ez egy EU-ellenes álnépszavazás, amely valójában arról szól, hogy kilépünk-e az Európai Unióból.

A Demokratikus Koalíció mindenkit arra bíztat, hogy maradjon távol az EU-ellenes álnépszavazástól. A távolmaradás is szavazat; aki távol marad, az Magyarország EU-tagságára szavaz. A DK szerint hazánk EU-tagságának felmondása a nemzeti érdek elárulásával egyenlő. Október 2-án ne Brüsszelnek üzenjünk, hanem Orbánnak: maradjunk otthon.

Az érvénytelen népszavazás egyértelmű helyzetet teremtene. Ha a miniszterelnök az általa legfontosabbnak vélt témában népszavazást kezdeményez és az elbukik, mennie kell! Megbukott! Úgy, ahogy David Cameron brit miniszterelnök tette az általa kiírt népszavazás bukása után.
A DK nem hagyja, hogy a Fidesz kivezesse az országot az Unióból. Tudjuk, hogy a kormány az EU-ra csak fejőstehénként tekint és a támogatások megszűnése után már nem tart igényt Európára. Megálljt kell parancsolnunk Orbán Viktornak és a Fidesz ámokfutásának. Elég volt az ország kisajátításából és totális leigázásából.

Múlt pénteken a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc elnök úr beszédével elindította szeptemberi kampányát. Csaknem 1700 településen leszünk jelen, így lesz ez Zala megyében is, Zalaegerszegen is.

Óriás- és kisebb plakátokkal, kitelepülése
kkel, szórólapokkal és kampánydallal készülünk. Szeptember 22-én lakossági fórumot tartunk Zalaegerszegen Niedermüller Péter EP képviselő részvételével, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. Reméljük, az álnépszavazási kampányban minél több polgárhoz tudunk eljutni a demokratikus oldal egyik fontos üzenetével: Maradj otthon, maradj Európában!

Zalaegerszeg, 2016. szeptember 6.

Keresztes Csaba
választókerületi elnök