A koronavírus-járvány kitörésének kezdete óta a kormány sorozatosan bizonyítja, hogy a propagandaszövegek gyártásán túl nem sok mindenhez ért. A folyamatos tehetetlenkedés, bohózatba illő sajtótájékoztató és diktátorokat megszégyenítő beszédek mögött nincsenek érdemi intézkedések. Jól hangzik az az állítás, hogy több millió maszk érkezett az országba.

Ám ebből a több millió maszkból Zalaegerszeg rendelőintézetei egy darabot sem láttak, ahogy védőszemüveg, vagy izolációs köpeny sem érkezett hozzájuk. És nagyon jól hangzik az is, hogy a háziorvosokat ellátták maszkokkal, a gyakorlatban viszont pontosan tudjuk azt is, hogy jó esetben kaptak ugyan hetekkel ezelőtt pár tucat egyszerű sebészmaszkot, ami gyakorlatilag azonnal elfogyott. Végezetül remekül hangzik az is, hogy vigyázzunk egymásra és főleg az idős emberekre.
Tömeges tesztelésre ezzel szemben még mindig nem hajlandóak, a védekezésként meghozott intézkedések pedig kevesek és megkésettek ugyanúgy, ahogy a kormány minden lépése, amit a járvány kitörése óta tett.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet: a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást. A folyamatos terelés, teszetosza magatartás mögött nincs semmilyen lényegi intézkedés, óriási, üres lufi az egész. Ezzel szemben minden terhet és felelősséget igyekeznek áttolni az önkormányzatokra, amelyek semmiféle segítséget nem kapnak ahhoz, hogy megküzdjenek a mindennapok kihívásaival.

Olyan dolgokat várnak el az önkormányzatoktól, polgármesterektől, képviselő-testületektől, amiket a kormány sem tud – vagy akar – megoldani. Hogyan oldjuk meg akkor mi, egyre csökkenő forrásokkal? A DK felszólítja Zalaegerszeg Megyei Jogú Város fideszes többségét, a polgármestert, hogy tegye szóvá a kormányánál, hogy a rájuk bízott emberek egészségét és biztonságát veszélyezteti, hogy a kormány elveszi a pénzünket. Kevesebb jut a járvány elleni védekezésre, még a maszkokból sem kapunk eleget, holott azt állítják, tízmilliós tétel áll rendelkezésre a raktárakban.
A DK minden segítséget megad a járvány elleni védekezés sikere érdekében, de ehhez a fideszes vezetésnek is sarkára kell állnia, és követelnie Orbán Viktortól, hogy adja vissza a város pénzét.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet: a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást. Az önkormányzatokra hárítják a felelősséget, annak ellenére, hogy létezik egy 18/1998-as rendelet, amit egyébként az akkori Fidesz-kormány hozott. Ez a rendelet kimondja, hogy járványhelyzetben minden védekezéssel kapcsolatos eszköz beszerzése a kormányhivatalok felelőssége. Ezek szerint éppen saját magukkal mennek szembe, vagy, ami sokkal súlyosabb, elhiszik, hogy pár darab sebészmaszk elég a védekezéshez.

Zalaegerszeg, 2019. április 29.

a Demokratikus Koalíció
Zala Megye 1. Választókerületi Szervezetének Elnöksége