Sajtótájékoztató a DK-MSZP együttműködésről a Zala 1. Választókerületben (+Videó)

A Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt helyi vezetői 2018. január 17-én sajtótájékoztatón jelentették be a két párt helyi együttműködését.

sajtaj_dk_mszp_zeg_2018-01-17

Nagy Zoltán (DK) megyei képviselő, Keresztes Csaba (DK) választókerületi elnök, Góra Balázs (MSZP) országgyűlési képviselőjelölt és Kiss Ferenc (MSZP) választókerületi szövetség vezető a zalaegerszegi sajtótájékoztatón

A Demokratikus Koalíció párton belül körülbelül egy éve kiválasztotta mind a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét. Azonban régóta következetesen azt mondjuk, hogy az egy az egy ellen politikáját kell megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy minden egyéni országgyűlési választókerületben egy demokratikus ellenzéki jelöltnek kell indulnia a Fideszes jelölttel szemben.
Ezért is örülünk annak, hogy még karácsony előtt sikerült megállapodni a Magyar Szocialista Párttal a koordinált indulásról. Ez azt jelenti, hogy nem állítunk egymással szemben jelölteket egyik választókerületben sem.

A megállapodás értelmében Zala megye 1. választókerületében, ami Zalaegerszeget, Lentit, Zalalövőt és további 73 települést foglal magában a Demokratikus Koalíció nem állít önálló képviselőjelöltet. Arra kérjük szimpatizánsainkat, szavazóinkat, hogy egyéni jelöltre leadható szavazatukkal Góra Balázst, a Magyar Szocialista Párt jelöltjét támogassák. Természetesen várjuk a további csatlakozó pártokat, hiszen a változás közös felelősség, amit csak együtt hozhatunk el.

Úgy gondoljuk, hogy a térségnek változásra van szüksége. 1989-ben születtem. A rendszerváltás előtti időkről nincs személyes tapasztalatom. Azonban 2010 óta látom, hogy hogy működött az a világ. A jelenlegi országgyűlési képviselő személye és tevékenysége jól tükrözi, hogy hogy működtek a dolgok anno.

Legtöbbször összefüggéstelen beszédeiben kérkedik azzal, hogy politikai kapcsolataival az ember többre juthat. Kerékpárra, vagyis kampányába szólítja a környék hivatalnokait. Beleszól tőle függetlenül működő állami intézmények belügyeibe. Értetlenül néz amikor rekultivációs botrányáról kérdezi az ellenzék. Európai Uniós fejlesztések átadásán parolázik, közben beleáll a számára felfoghatatlan harcba az Unió ellen. Zavartan viselkedik amikor például egy Aquacitys jótékonysági napon ellenzékieket lát.

Van oka félni. Elszántak vagyunk. Nélküle képzeljük el a térség jövőjét. Nem kérünk a helytartóságából. Sajnáljuk, hogy a hatalomban utolsó hónapjait töltő párt ilyen embert kíván juttatni a hamarosan létrejövő új, demokratikus Magyar Köztársaság Országgyűlésébe.

Zalaegerszeg, Lenti, Zalalövő és a környező települések jobbat érdemelnek. Góra Balázs jobb képviselő lesz.

Keresztes Csaba
választókerületi elnök, DK

A sajtótájékoztató visszanézhető a DK Zalaegerszeg Facebook oldalán, vagy IDE kattintva!

Önálló listát állít a DK-Szolidaritás választási szövetség

A Demokratikus Koalíció szerint a kormányváltás egyetlen, a választási rendszer által kikényszerített szervezeti feltétele, hogy mind a 106 egyéni körzetben egy demokratikus ellenzéki jelölt induljon a Fidesz jelöltjével szemben. Az egyéni körzetekben való koordináció mellett önálló pártlistát állítunk a 2018. évi országgyűlési választásokra.

Az önálló lista kérdését 2017 szeptemberében döntötte el a DK elnöksége, december közepén pedig határozott a lista első 30 helyén szereplő politikusokról.

A DK-Szolidaritás választási szövetség listavezetője a Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke lesz. A lista első harminc helyén két zalai politikust is találunk. A 20. helyen Nagy Zoltán megyei képviselő, 22. helyen Kovács Viktória Keszthely város önkormányzati képviselőjelöltje áll.

Úgy gondoljuk, hogy az önálló lista összességében több szavazatot hoz a demokratikus ellenzék számára. Arra kérünk mindenkit, hogy egyik szavazatukkal támogassák a demokratikus ellenzék jelöltjét (az 1. választókerületben Góra Balázst). Mivel a mai hatalommal szemben több, demokratikus alternatíva is áll, így a második szavazatunkkal választhatunk, hogy melyik demokratikus párt áll hozzánk a legközelebb.

Természetesen mi, a Demokratikus Koalíció listája mellett fogunk kampányolni azért, hogy 2018-ban összehozzuk Magyarországot.

Sajtómegjelenések a témában

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s